Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok novemberben. Idén is kinyit jó néhány energiatakarékos magyar passzívház

Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok novemberben. Idén is kinyit jó néhány energiatakarékos magyar passzívház

Tizenhárom éve hívta életre a német Passivhaus Institut a Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok c. rendezvényt, melyet hagyományosan novemberben tartanak. A program keretében használatban lévő passzívházakba látogathatnak el az érdeklődők programvezetők kíséretében. A fokozottan energiatakarékos épületeket idén november 11-13. között lehet felkeresni. A hazai programokat ezúttal is az iPHA magyar tagszervezete, a Passzívházépítők Országos Szövetsége – új nevén Passzívház Magyarország Egyesület (PHM) – koordinálja.

 

 

Mára a világ számos országa csatlakozott a szakmai rendezvényhez. Szakmai programvezetés mellett, az építtetők, tulajdonosok jelenlétében több száz minősített, előminősített passzívházat lehetett felkeresni világszerte. Magyarországon a Passzívház Magyarország Egyesület (korábbi nevén PAOSZ) szervezésében 2009 óta látogathatók a fokozottan energiatakarékos, minimális fűtés- és energiaigénnyel üzemelő passzívházak.

Magyarországon is folyamatosan bővül a passzívházállomány. Az épületlátogatások keretében passzívház-minőségben felújított épületeket, új építésű – kivitelezés alatt álló, vagy már használatban lévő – passzívházakat lehet felkeresni az ország több pontján.

– Idén is tervezünk autóbuszos körutat, melynek keretében budapesti és főváros környéki passzívházakba látogathatnak el az érdeklődők szakmai programvezetők kíséretében. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a passzívházak többsége egyénileg is látogatható lesz a megadott időpontokban. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött – közölte Szekér László okl. építészmérnök, minősített passzívháztervező, a PHM elnöke. A passzívház nyílt napok hazai programjairól, a részvételi feltételekről a www.passzivhaznyiltnap.com weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők. (A friss információk szeptember második felétől kerülnek ki az oldalra.)

A passzívház nyílt napok Magyarországon is népszerű esemény; nemcsak szakmabelieket, hanem építtetőket, civileket is vonz. A látogatók tucatnyi kifejezetten költségtakarékos magyar példát láthattak az előző években. Többségében magánépíttetők nyitottak ajtót. Az általános tapasztalat a beszámolók alapján az, hogy a passzívházak valóban jól működnek, azaz nem fogyasztanak többet a tervezettnél, kiszámíthatóak és műszakilag is megbízhatóak.

– Néhány éve még sokan megkérdőjelezték nálunk, de ma már ki lehet jelenteni, hogy egyértelműen van jövője a technológiának – mondja Szekér László. – Egyre több a passzívház-komponensekkel történő épület- és lakásfelújítás, továbbá Magyarországon is elkezdődtek a nagyobb léptékű passzívház fejlesztések. Budapest XIII. kerületében a napokban adják át az első magyar passzívház-minőségű óvodát.

A passzívház nyílt napok látogatóinak egyik csoportja a szentendrei passzívház előtt 2015. novemberében. Az épületet Kosztolányi István tulajdonos mutatta be.

Kivitelezés alatt álló passzívházakat is megnézhettek tavaly a látogatók a passzívház nyílt napok keretében. A képen az erdőkertesi passzívház látható

A Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok keretében felkereshető passzívházakról informatív nemzetközi adatbázis is készül, amit a Nemzetközi Passzívház Szövetség (iPHA) működtet. Az adatbázisba való bekerülés ingyenes online regisztrációhoz kötött, az építtetők, tulajdonosok regisztrálhatják az épületeket az alábbi weboldalon >>

A passzívház fenntartható energiaellátást biztosító innovatív technológia; felhasználói kényelmet, egészséges beltéri környezetet nyújt minimális energiafelhasználás mellett. Hosszú távra szóló megtakarítást kínál, megfizethető megoldást jelent – olvasható az iPHA sajtóközleményében.

Webajánló

Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok Magyarországon

Nyitókép: Látogatók a budaörsi minősített passzívházban. A kép a 2015. évi Nemzetközi Passzívház Nyílt Napokon készült

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Print Friendly and PDF

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.