November első hétvégéjén ismét kinyitnak a passzívházak!

November első hétvégéjén ismét kinyitnak a passzívházak!

Tíz évvel ezelőtt, 2003-ban hívta életre a német Passivhaus Institut a Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok c. rendezvényt, amelyet ma már Európa számos országában, köztük hazánkban is megrendeznek. Magyarországon a Passzívházépítők Országos Szövetsége (PAOSZ) szervezésében 2009 óta látogathatók előminősített, illetve minősítést szerzett passzívházak.

A hagyományosan november első hétvégéjén kinyitó, fokozottan energiahatékony épületek ingyenesen és egyénileg látogathatók a szervezők által megadott időpontban. A PAOSZ által szervezett autóbuszos túrán való részvétel az előző évek gyakorlata szerint díjfizetéshez kötött. Autóbuszos túra keretében a tervek szerint idén is több fővárosi, főváros környéki passzívházat kereshetnek fel az érdeklődők minősített passzívháztervező programvezető kíséretében.

A pontos programot, a látogatható épületeket folyamatosan töltjük fel a www.passzivhaznyiltnap.com weboldalra!

A nyitóképen a 8 lakásos szegedi passzív társasház látható – ez az épület is kinyit 2013. november 1. hétvégéjén.

 

Kapcsolódó program

2013. november 6-án új, megépült, illetve kivitelezési fázisban lévő passzívházak tervezési, kivitelezési és üzemeltetési tapasztalatait ismertetik a közreműködő szakemberek a Budapesten megrendezendő Passzívházak és Energiahatékony Épületek szakmai konferencián. A tervezett programban szerepel többek között a Szászfenesen megépülő passzívház templom bemutatása, újonnan létesült magyar passzívházak épülettervezési, épületgépészeti sajátosságainak, üzemeltetési tapasztalatainak ismertetése. A konferencián a tervek szerint szlovák, norvég passzívháztervezők is bemutatják projektjeiket, valamint a PAOSZ tagjainak közreműködésében megvalósult új passzívházakat is megismerhetik a résztvevők.

A konferenciának ezúttal a FUGA Budapesti Építészeti Központ ad otthont. Részletek hamarosan!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Print Friendly and PDF

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.